A mai bejegyzés nem klónok harca lesz, bár annak indult. A cím is érdekesre sikeredett, eleinte öt, egymáshoz hasonló menta lakkot szerettem volna megmutatni nektek, végül három, teljesen más árnyalatú darabot is hozzácsaptam a bandához.
Avon Nailwear Pro+ Ocean Blue
Picture Polish Tiffany
essence The Gel 40 Play with my mint
Golden Rose Rich Color 44
Míg az első öt körömlakk az üvegben szinte teljesen egyforma árnyalatúnak tűnik, swatch-okon már jobban szemet szúr a különbség - a Barry M persze kicsit kakukktojás, hiszen finom homokhatású, de annyira szépséges és nagy szerelmem, hogy semmiképpen sem szerettem volna kihagyni a bejegyzésből. Mindegyik kifogástalanul fed kettő rétegben. A körömmargarétán is a fentebbi képeken látható sorrendben kentem fel a lakkokat, de azért a biztonság és egyszerűség kedvéért készítettem feliratozott képet is.
Az első ötből ha kedvencet kellene választanom, azt semmiképpen sem a minőség rovására kellene megtennem, hiszen a lakkok különböző árkategóriájúak, de mindegyik rendkívül tartós. Így a számomra legkedvesebb árnyalat a PP Tiffany, tetszik, hogy élénk, plusz nem tudok elfogulatlan lenni vele szemben, olyan régóta vágytam rá, és pont annyira kiváló, mint amire számítottam. A másik nagy kedvencem a Barry M texturáltja, olyan különleges ezzel a finom homokhatással, valamint azonnal szárad. A pici negatívuma, hogy nagyon hamar koszolódik a felülete.
A plusz három színben megtalálható egy erősebb, zöldes darab a Golden Rose márkától - a Rich Color vonal jó minőségű, és emellett pénztárcabarát is. A Rimmel egy kicsit kilóg a sorból, mert önmagában viselve eléggé mentás beütése van, viszont itt az összehasonlításban jól látszik, hogy inkább kékes árnyalatú - viszont a szintén Rita Ora kollekciós testvérkéje mellé téve pedig ismét mentásnak tűnik.. :)
Az essence Iced Mint Frappéja egy fáradt, piszkos menta. Ő volt az első mentám, minimum négy éves már, és nem sok maradt az üveg alján. Őszinte leszek, nem is tudom, hogy kapható-e még pontosan ugyanez az árnyalat.
♥ Golden Rose Rich Color 44 ♥ Rimmel Rita Ora Breakfast in Bed ♥ essence Show Your Feet 13 Iced Mint Frappé ♥ |
Ti szeretitek a menta lakkokat? A fentiek közül melyik a kedvencetek?
Így képről nekem is a PP Tiffany a legszebb, de most ezzel a bejegyzéssel kikészítettél <3 Mindig is akartam egy igazi mentazöld lakkot. Aztán tavaly beszereztem az essence show your feet (29) mint cream lakkját, de az még mindig túl zöld nekem. Lehet vetek egy pillantást az új (40) Play with my mint körömlakkra. Ahh, nem akartam körömlakkot venni.. :/ :D
VálaszTörlésBocsi :D én is csak ezért "utálom" a lakkos posztokat, mert túl sokba szeretek bele. :) :D A mint cream tényleg túl zöldes, tavaly én is nézegettem :)
Törléshasonlóan hozzád, nagyon régóta vágyom egy tiffany lakkra de nekem egyenlőre nagyon drága így ez az én fejemben egyenlőre csak egy kezdetleges szárnypróbálgatás. de csodás hogy valaki csinált egy mentás posztot mert én is ezt a pasztelesebb árnyalatú mentát kedvelem.:3 szuper lett.:3
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett a bejegyzés! :) A Tiffanyra én is régóta vágytam, míg nem bírtam tovább, és beruháztam rá. Szerintem is elég drága, de most már úgy vagyok vele, hogy teljesen megérte, mert gyönyörűen fed két rétegben és tartós is. :)
TörlésAzta mennyi menta lakk! Hát mind tetszik egytől egyig. Na jó, a GR annyira nem, mert sötétebb, de mind annyira gyönyörű, hogy tényleg csak a beszerezhetőség nehézsége és az ár alapján tudok válogatni.
VálaszTörlésImádom a lakkösszehasonlítós posztokat!!
Köszönöm, örülök hogy tetszett :) A sötétebb GR-t díszítésekhez és nyomdaalapnak vettem, önmagában nem hiszem, hogy fogom viselni.
TörlésNekem a két kedvenc lakkom mindig is a PP és Barry-M volt és most is azok tetszettek meg a mintán, még mielőtt tudtam volna ,hogy ők azok :) Nekem a menta és a babrózsaszín lakkok "A lakkok" na jó és a vörös,de ez a szín áll hozzám a legközelebb :)
VálaszTörlésNekem is a rózsaszínek az abszolút kedvencek, de a menta is ott van a toplistán. :) Mindig alig várom a tavaszt, hogy végre felkenhessem.. :D
TörlésPont jókor jött a bejegyzésed, mert már jó ideje szeretnék beszerezni egy menta lakkot, és képeidet látva szerintem az Essence Play with my mint darabját meg is fogom venni! :D
VálaszTörlésJuj szuper! :) Remélem szeretni fogod, örülök, hogy hasznos volt a poszt. :)
TörlésPont most kentem fel az essence gel lakkját. :3 ANnyira cuki ez szín. :)
VálaszTörlésszerintem is :) menta forever :D
TörlésPicture Polish and Barry M <33333
VálaszTörlésyeah these are my favorites also :))))
TörlésHú, a Tiffany valóban gyönyörű :) Mostanában sok időt töltöttem azzal, hogy felkutassam a tökéletes menta lakkot, végül a Misslyn Neverland mellett döntöttem; bár nagyon nehéz menta lakkot választani szerintem, mert csak több árnyalatot egymás mellé téve jönnek ki a különbségek. A Rimmel lakk nekem is megvan, nagyon szeretem; önmagában nézve valóban hozza a menta-érzést, de mások mellé téve egyértelműen látszik, hogy inkább kék :)
VálaszTörlésA Rimmellel teljesen egyetértek :) és hűűűűűű, ez a Misslyn is csodás darab! :)
TörlésÚristen, de gyönyörű az összes! *.*
VálaszTörlés